Ádám Zoltán

Új képek

2010.02.17. - 2010.03.12.

 

Ádám Zoltán festményei az ember és a természet láthatatlan összefüggéseit kutatják. Közel sem a triviálisan vizuális dolgokról van itt szó, hanem sokkal inkább az áthatón sugárzó molekuláris vonzásról. Gondoljunk Tibeti sorozatára, ahol a megjelenő arcokból mágikus erő sugárzik, vagy cigány portréira, ahol a szemekben ugyan ez az erő összpontosul, miközben egy életforma elsöprő ereje és egyetemessége fogalmazódik meg a képeken.  A természettel azonosuló szubsztancia felismerése és megfestése ördögi erőt szabadít fel Adám Zoltán képein.

Az ördög limonádét hörpöl. írja Pilinszky János és így folytatja később” Övé a pont és minden egyenes” Ádám Zoltán képein így lesznek jelen egyszerre a kristály tiszta geometriák, és az ördögi igazságok. A már említett Tibeti vagy Cigányportré sorozataiban, az emberben mélyen nyugvó emocionális kérdéseket kutatja. Aztán kiszakadni igyekszik ebből a zárt világból és a szabadba vágyik. Ez olyannyira sikerül neki, hogy Kozmosz sorozatával rögtön az égig jut, onnan pedig egészen ki az űrbe, ahol a végtelen rendszerint egy olyan pontba koncentrálódik, ahol akár az egész univerzum is elférhet.
Új sorozatában aztán visszatért a földre követve Max Born klasszikus felismerését, vagyis ahhoz, hogy megismerjük, ami fölöttünk van és körbe vesz minket, elég pusztán, ha letekintünk és megvizsgáljuk azt, ami közvetlen előttünk van.      
Ádám Zoltán új sorozatában konkrétan kilép a városból, elhagyja Budapestet. Egyrészről mert új benyomásokra vágyik, másrészről mert munkája Pécsre hívja. Hétköznap Pécsen tanít, az iskola szüneteket azonban vidéki alkotótáborokban tölti.  Az ott szerzett élmények mélyen rögzülnek és elraktározódnak. Aztán a vásznakon megjelennek a vasúti betonkerítések, hol egymáson, hol egymás mellett és közvetlenül mellettük a restik neonfényei vibrálnak, mint valami szürreális Luis Buñuel filmben.  De hát ki ne utazott volna már vonaton éjjel és ki ne élte volná át azt delíriumos érzést, mikor félálomban hirtelen elsuhan egy állomás, mi pedig emlékünkben kutatunk a káprázó sötétségben és megpróbáljuk felidézni az állomás nevét, de folyton csak az a fránya neonreklám rémlik fel.
Mozgás és dinamizmus meghatározó elemei Ádám Zoltán legújabb képeinek és nemcsak a vasút monoton zakatolása közben, érezzük ezt a dinamizmust, hanem akkor is, amikor pusztán egy szántóföld jelenik meg a képen. Egészen pontosan egy búzaföld rajta egy forgó kerékkel, ami visszatérő szimbólumként már korábbi képein is felbukkant.

A nagyvárosba beletompult érzékeink a vidéken, mintha álomból ébrednének, ráeszmélve a táj hangokkal teli gazdagságára. Az új sorozatban helyet kapott hangképek jelzik azt őszinte festői látásmódot, ami még a hangokban is formákat és alakzatokat lát. Izgalmas szinesztézia érződik a sorozat e darabjaiból, melyekben úgy festi meg Ádám Zoltán a legvidámabb csilingelő hangokat, mint a táncos, aki csak táncol tovább akkor is, ha már a zene is elhallgatott mögüle.

A kiállítás fontos darabjai a rajzok melyek korábban alig kerültek bemutatásra miközben az eddigi alkotói pálya fontos részét képezik.
 Ádám Zoltán mostani képeiben is az emberről, a természetről beszél és azok láthatatlan emocionális kapcsolatát boncolgatja. Most azonban talán még a láthatatlan összefüggésektől is fontosabbá válnak a derűs témák és a néhol egészen arany sárgába ívelő vidám színek. Ádám Zoltán legújabb képei egyszerre ösztönzőek és dinamikusak tele szabad energiákkal és nyílt struktúrákkal. 

-- Tóth Pál Sándor --