Minyó Szert Károly

Setét Kamara Retró

2015.11.03. - 2015.11.15.

Az Új-Delhiben született Minyó Szert Károly idén 60 éves. Az évforduló alkalmából az A38-on kamara retrospektív kiállítást rendezünk a művésznek, aki a nyolcvanas évektől kezdve rendszeresen állít ki Budapesten és Közép-Európában. Fény-kerékpárral létrehozott munkáit Európa-szerte mutatja be. Tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének és a Magyar Fotográfusok Szövetségének. Munkái szerepelnek a Magyar Nemzeti Galéria, a Magyar Fotográfiai Múzeum és az Első Magyar Látványtár Alapítvány gyűjteményében, valamint számos hazai és külföldi magángyűjteményben.

A mini retrospektív tárlat egyes darabjait a művész privát kollekciójából válogattuk össze gyerekkortól egészen a legfrissebb művekig.

Többek között kiállításra kerülnek Minyó 1973-as fotói korabeli szíriai utazásaiból, melyeken Damascus, Palmyra városai is feltűnnek. Láthatóak lesznek a kiállításon egészen ifjúkori linóleum monotípiák, szabadkézi fotográfiák, a Megálló Csoport terápiás szakkörében készült sorozat darabjai, de nem maradnak ki a napjainkban készült művek sem.

A kiállítással igyekszünk még egy annál is nagyobb ívet felrajzolni, mint amit az eddigi kiállításokon bemutattunk.

 

 

 

A megnyitón Czabán György filmrendező szavai után vetítésre kerül egy Gracza György, Kölüs Gábor és Szert Károly által 1975-ben forgatott rövidfilm, amelyet Szemző Tibor zeneszerző lát el élő akusztikus környezettel.

A megnyitó eseményről természetesen nem maradhat el Minyó sajátos műfaja, a fénykerékpár-akció sem, melynek ezúttal a művész lánya Szert Lili lesz a mozgatója.

 

Minyo nagy ravasz! Nem mutatja meg pontosan, mit akar láttatni. Csak bevon mindnyájunkat a közös nézésbe. Úgy véli, a nézők is dolgozzanak meg az élményért, ne csak az alkotó, ki-ki keresse meg, lássa meg az általa előállított dologban az őt érdeklőt. Akkor aztán örülhet a látogató, mert azt látta meg a képben, amit ő akar, s nem azt, amit le akart vele nyeletni a fotográfus. Ilyenkor persze ő is érdeklődést színlel, néz velünk. S azt gondolom, képei esetlegességéből következően néha még ő is lát benne valami mást, újat, amire akkor nem is gondolt, mikor csinálta.


Kulcsmozzanat az előhívás aktusa. Minyo Szert előhívja a sötétségből árnyait, valamely fényérékeny anyagon rögzíti őket, előhívja mint egy alkimista, aztán kiakasztja őket egy kiállítóterem falára. Részéről a dolog rendben van. Mi nézők pedig a fényszülte képekkel való találkozásunk nyomán előhívunk magunkban szunnyadó kis, töredék képelemeket, képecskéket, amik fölös számban töltik meg memóriánk rejtett tárolóit, de már rég elfelejtettük a fájlok nevét. És akkor az ő képeiben megint csak a magunkét látjuk, s ez a biztos siker egyik záloga.” (Kincses Károly)