Soós Tamás

Don't worry be melancholy

2013.10.08. - 2013.10.27.

Melankólia: az út a széphez

Az értelmező szótár szerint a melankólia levertséget, lehangoltságot, nyomott hangulatot jelent. Robert Burton, a kérdés egyik legnagyobb szakértője viszont, akinek terjedelmes és megdöbbentően alapos 1621-ben kiadott A melankólia anatómiája című hatalmas tanulmánykötete előszavában árnyaltabban és pontosabban fogalmaz: „A melankólia lehet lelkiállapot vagy megszokás következménye. Lelkiállapotként, a melankólia olyan átmeneti érzelem, amely a legkisebb bú, bánat, szükséglet, betegség, baj, félelem, gyász, érzelem vagy az értelem megzavarásakor jelentkezik, a gond, elégedetlenség vagy gondolatok bármely formája, amely kínt, unalmat, elnehezedést és a lélek felzaklatását idézi elő, bármilyen módon ellentétes a vidámsággal, az örömmel, a jókedvvel, az élvezettel, amely konokságot vagy ellenszenvet okoz. Hasonlóképpen és helytelenül melankolikusnak hívjuk azt, ami unalmas, szomorú, savanyú, idomtalan, rosszakaratú, magányos vagy elégedetlen. Ezektől a melankolikus diszpozícióktól senki élő nem szabadulhat, sem a sztoikusok, sem a bölcsek, sem a boldogok, sem a türelmesek, sem a bőkezűek vagy isteniek nem vonhatják ki magukat befolyása alól, bármilyen összeszedett is, előbb vagy utóbb, megérzi hatását. A melankólia ebben az értelemben a halandók egyik ismertetőjele. A másik melankólia, amelyet tárgyalni fogunk, szokás, komoly betegség, egy meghatározott hangulat, ahogyan azt Aurelianus és mások hívták, nem tévelygő, hanem állandósult: mivel régóta növekedett, mostanra (bármilyen kellemes vagy fájdalmas) a szokások részese és szinte lehetetlen megszabadulni tőle.”

És itt ugranánk fejest a kiállítás címében megidézett fogalmat illetően, hogy vajon lehet-e jogos s elkerülhetetlen a kollektív melankólia. Mert melankóliára kényszerít valamennyinket egy helyzet, amelyben cselekedni, építeni, örülni szeretnénk, s mégsem tudunk, s bizony nincs kizárva, hogy önhibánkon kívül, így jobb híján nem marad számunkra más, mint a szomorúsággal kitöltött, lemondással fényezett, belenyugvással kibélelt elvágyódás oda, ahol úgy tűnik, kicsit jobban, szebben, vidámabban, sikeresebben működnek a dolgok, vagyis egyszerűen szólva: szebb és jobb az élet.

Azonban Soós Tamás kiállításának a címe nem pusztán Melankólia, hanem Don’t Worry, Be Melancholy, vagyis ne aggódj, ne félj, rá se ránts, helyette légy melankolikus, ami bármily meglepő, igazából egy optimizmusra való felszólítás, hiszen a depressziótól, a magába záruló letörtségből és kilátástalanságból akar kivezetni azzal a látszólag kis elmozdulással, hogy a végső lemondás helyett szépséggel és varázslattal teli szomorú merengésre szólít fel.

Mert mi más is lehetne a művészet szerepe, különösen mai világunkban, ahol a jó szándékú kezdeményezés, a naiv gondolat, a bárgyú szeretet, egyszóval mindaz, ami a művészet eredendő és elvitathatatlan tulajdonsága, valamint a benne rejlő szellemi érték és az utazásra hívó gondolat, nos hogy ezeket eltiporja oly sok minden. S hogy mi minden, azt Soós Tamás különös tacepaoján, faliújság-szerű frízén követhetjük nyomon, a kollázsok, kitakarások, kiemelések, átírások, átértelmezések, átfestések, a saját nyelv megteremtésének igényét, lehetőségét és bizonyítékát felvonultató tárlatán.

Mert, mint kiderül, a művészet immanens tulajdonságát, a szabadságának, függetlenségének, önmagáért való szépségének, játékosságának a melankóliáját, vagyis tisztaságát, szűziességét, önmagától boldogító és jobbító voltát igazából mindenki el akarja tiporni. A politika, amely saját maga reklámozásának az eszközeként akarja azt felhasználni, a média, amely azt bombasztikusságra kényszerítve saját gépezete részévé akarja tenni, a piac, amely mindig csak a nagyobbat, az értékesebbet, a drágábbat helyezi előtérbe, nem pedig a művészileg, szellemileg értékesebbet, valamint a kollektív igénytelenség és butaság, amely a művészetet befogadhatatlanná, értelmezhetetlenné, feleslegessé teszi, s még sorolhatnánk.

Ugyanakkor e csavar a cím és a kiállított anyag között abban manifesztálódik a legerősebben, hogy miközben látszólag egy lemondással foglalkozik, mégis alkotást, munkát, teremtést, művészetet mutat fel. Sőt, a teremtés romantikája hatja át az egész kiállítási anyagot, hisz szinte zsúfolásig megtelt a kiállítótér kiállított anyaggal, a falak a rengeteg képpel, a tér a belógatott papírfigurákkal, kollázs és kivágat-emberekkel, sőt, még a galéria padlóján is van egy különös installáció képekkel, objektekkel, szövegekkel, kivágatokkal.

Azt gyanítom, hogy mindezt azért találta ki, s tárta elénk különös csavaraival Soós Tamás, hogy életkedvet lopjon belénk. Mintha azt üzenné, lám, ha csak elmerengünk azon a világon, amelyben élünk, annak alapkérdésein, s az elkeserítő, értelmetlen, hazug, csúnya és agresszív részéből, esemény és hírfolyamából kitakarjuk a felesleges szemetet, akkor megtalálhatjuk a széphez és a jóhoz vezető utat, amelyhez a Melankólia nevű gyönyörű, ezerszínű, felszabadító erejű ösvény vezet. 

drMáriás

 

 

Soós Tamás művészetét a folytonos úton levés jellemzi, a művész mint vándor metafora jól jellemzi alkotói alapattitűdjét.

Szabadon jár át különféle ábrázolásmódok, iskolák között, művészetének lényege a keresés.

Életművében a szimbolikus formák, fogalmak, melyek köré ún. formarendjei épülnek, kiemelt jelentőséget kapnak.

Különféle irányokban bejárt útjai során újra és megint a melankólia mibenlétét kutatja.

Soós 1992-ben az írországi Cobh-ban kezdte azt a sorozatát, mely a mostani tárlat gerincét adja. Abban a varázslatos, tengerparti kisvárosban, ahol a Titanic utoljára kikötött a rendelkezésre álló eszköztár szűkössége okán Soós a fellelhető újságokra kezdett el dolgozni, mely folyamat aztán gyakorlatává vált, így jött létre különféle helyszíneken, az a több mint tíz éven át készített "News" nak nevezett sorozat, melyet most kiállítunk: napi hírek, események válnak kiemelődve fontossá, vagy tűnnek el a festék alatt. Ez a valós történelem, ez a mi valós időnk. Ez az a folyam, amelyben sodródunk minden nap, egy idő- és eseményfolyam. Így kapcsolódik a Dunához, amely a kiállítóterem üvegfala előtt hömpölyög. Ez a sorozat visszautal a Soós által a ’80-as évek elején indított mozgalomra, melynek hívó mondata:"Küldd el egy napodat, minden nap művészet, minden nap DAY ART!" A tárlat kezdeténél elhelyezett fotó, a 80-s évek elejéről, erre utal, és egyben megnyújtja a kiállítás időfolyamát.
Az kiállításon bemutatásra kerül egy album is, melynek története egy 1996-ban a Kiscelli Múzeumban megrendezett Soós-kiállításra nyúlik vissza, ahol a megnyitón jelen volt Matthew Barney, amerikai képzőművész is, aki mikor megkérdezte Soós Tamást, mire kell itt gondolni, Soós így válaszolt: GONDOLJ A MELANKÓLIÁRA, és abban a pillanatban készült kettőjükről egy fotó, s egyben megszületett egy sorozat ideája. Azóta Soós alkalomszerűen készít fotókat, miközben azt mondja: GONDOLJ A MELANKÓLIÁRA. A kiállításon egy albumot mutatunk be, amelyben tíz ilyen fotó szerepel az elmúlt évekből.

Mindkét sorozat hosszú évek alatt jött létre szinte önmagát készítve a napok és események sodrában. Rögzítik mindannyiunk történetét, és benne a művészét, de legalábbis a töredékeit. Ez a valós történelem, nem ismerhetők fel az elemei csak a sodrása ragad magával minket, éppúgy, mint a Duna, és ez maga a MELANKÓLIA.