Bernáth/Y Sándor
Y
2012.03.06. - 2012.03.16.
Sanyi,
már az elfekvőben voltál nagy-nagy betegen erőtlenségben – néha szemed nyílt ki csupán -- amikor Bereznai Peti megmondta, hol ez a hely. Szerettem volna tőled elbúcsúzni. Nagy az én vétkem – nem sikerült.
Mi Mezőszemerén, Pataki Jani, Farkas Pisti meg én kocsiba vágtuk magunkat; döngettünk hozzád. Jancsi meg szerette volna fogni a kezedet -- negyven év után.
Pisti a fotóit szerette volna megmutatni. A Tisza-parti szürke fiatal farmeres fiúk,fürdőruhás lányok: mi vagyunk ezek a gyerekek, Sanyi. Te a messzeségbe nézel, talán egy kotróuszály közeledik, lehet, kérészfelhő kerekedik a víz felett.
Én ekkor, amikor nézegetjük ezeket a képeket, sírni szerettem volna az ágyadnál.
De nem vártál meg bennünket. Földön hagyott 36 kilós tested a lepedőbe kötve elvitték a teremből.
Mint óriásira fújt szappanbuborék, játszva imbolyogva szállt, távolodott egy gömb felettünk. Mi hárman, ott az elfekvőben, de az ápolónő is, néztünk felfelé csodálkozva.
Emlékszel?
Emlékszel Bernáth Sanyi, amikor átküzdötted a triciklid a szihalomi dombon a szemerei búcsúban? Gyerekhad vett körül: „Megjött a fagyis!” Újjongtak a srácok.
Egy kicsi glott gatyás csikóhajú gyerek kért tőled egy gombóc fagyit. Azt mondtad erre nékem, mert én voltam az a kiskölyök: „Nesze, itt van még egy gombóc, látom, csak ötven filléred van.” Felnéztem rád -- a fagyisra -- álmélkodva, mire te azt mondtad:
„Mit akarsz még, vegyek neked kakasnyalókát is?”
Elszégyelltem magam, odébb somfordáltam. 1963 lehetett. Talán.
Nem is tudod, a kapcsolatunk így kezdődött. Nékem a szemeri búcsúban a fagyis volt az isten évekig.
Aztán elmúlt néhány év, talán hét, ma már tudom, hogy nem sok. A következő képkocka a mezőkövesdi kultúrház színpada. Mondom ott a színpadon, basszusgitáron próbáló szakállas férfinak:
„Birgenyét keresem.” Azt mondtad: „Én vagyok Birgenye.” Innentől kezdve beégett minden együttlét.
Este, a buli után az éjféli személyvonattal mentünk Szihalomra hozzátok. Hajnalig beszélgettünk -- a nagybetűs művészetről.
Családtaggá váltam, a bátyám lettél, én az öcséd.
Mindent a művészet alá rendeltünk. Sziszifuszi munka vette a kezdetét. Lehet-e szabad-e képzés nélkül, csak úgy egymást erősítve művésszé válnunk?
Elhatároztuk, kezdjük a felkészülést a természet megfigyelésével. Mindketten egy nőbe lettünk szerelmesek. Várt bennünket egy dúskeblű asszony Poroszlón.
Akkor,1970 nyarán, amikor esténként a kunyhótól átúsztunk a homokos partra, a Tisza átölelt mindkettőnket, puhán, mint a magzatvíz.
Gyalog, vonattal, Antal Peti P20-ával, vagy stoppal: le a Tiszára!
Nékünk ez jutott. A Tisza. Meg néhány rendőr a füredi fogdában. Néked Bálint Ilka, nékem meg Békési Jutka. Soha nem cseréltünk, bár belefért volna. Ceruza, dipa, aztán olajfesték. Később egyre nagyobb vászon.
Csontváry receptje!
Fel a hegyekbe!
Cserépváraljára! Az erdei katonai laktanya után kinyílt a látvány. A mély völgyben házacskák, füstölgő kéményekkel a távolban a falu felett dombon, pici kápolna. Tiszta romantika. Ezt meg kell festeni!
Sanyit viszi a szél!
Vitorlázik a vásznával. Körülöttünk apróbojtorján és szurokfűmező, önfeledt hempergés, mint a gyerekek
De még mindig Mezőkövesd, még mindig Szihalom, Szemere meg a Tisza.
Aztán ott fönt valakik kitalálják, tavat kell a Tiszából csinálni. Vágják a ligeteket, tömik a morotvákat, gázolják a selymes réteket, döntik a gyümölcsösöket, sírnak a fűrészek.
Eltemettük a Tiszát.
Te felmentél Pestre, én elmentem katonának. Ott nékem pofon és három nap fogda a kokárdáért.
Néked Budapest. Úgy éreztem, elvesztél. Benyelt a főváros.
Nem vártam választ, de minden héten írtam Néked levelet. A bátyámnak. Nagyon magányos voltam. Vigasztaltál később, már Leninváros után. Aztán lejöttél Mezőszemerére, és más szemmel nézted a határt. Látom-e azt, amit te látsz? Menjünk, fessünk szalmakazlat. Na, nem a vászonra. Hanem fessük be a szalmakazlat! Hát így is lehet?
Lehet ez is művészet? Az én grafikai technikákon nevelkedett kicsi agyam nehezen vette be ezt.
De aztán belelendültünk. Megnyílt a tér, kinyílt a művészet, Ez a Sanyi valamit látott Pesten.
Akció. land-art, tájfestés. Miközben még mindig a komoly olaj-vászon is.
Ezután lepergett néhány évtized.
Időnként találkoztunk, időnként beszélgettünk, időnként performáltunk, s nagyon időnként meglátogattalak a Tavaszmező utcában. Hallgattalak, s nem értettem miről beszélsz.
New age-ről, szabadkőművességről, földi és égi hatalmakról, s még ki tudja miről.
Legutóbbi telefonjaid egyórásak voltak. Nehezen mozdultál ki Pestről de legalább beszéltünk. Úgy éreztem, ezek a telefonos beszélgetések jelentik számodra a fiatalságod zsinórját.
Zsinórt ahhoz, amiben hittünk. Amiben még hittünk. Hál Istennek én ott maradtam néked Szihalom mellett Szemerén. Akitől megkérdezhetted, mikor láttam utoljára Tóth Gabit. Jártam-e a Toldi-kunyhónál? Megvan-e még a budaszögi kerekerdő a szihalomi határban?
Sanyi! Bernáth Sanyi!
Tóth Gabit nagyon rég láttam.
A Toldi-kunyhónál azóta nem voltam.
Most itt sokan vagyunk, a kiállításodon, az emlékkiállításodon.
El kell mondjam néked Sanyikám, és néktek barátaim, hogy a budaszögi kerekerdőt a szihalomi határban pedig már több éve kitermelték.
Odavan a kerekerdő a szihalomi határban.
Bukta Imre, 2012