Szűcs Attila

Bevezetés a plankingbe

2012.11.06. - 2012.11.24.

A meghökkentés melankóliája

Szűcs Attila saját bevallása szerint 1997-ben festett először testét kimerevítő, kezeit magához szorító alakot, egy önarcképet, de csak 2011-ben fedezte fel a világhálón a planking jelenségét.

Mi a planking?  Egy interneten, többnyire közösségi oldalakon keresztül terjedő aktivitás.  A plankingelő szokatlan magatartásával ejti zavarba a nézőt: arcát a föld felé fordítva, kezeit a teste mellé szorítva váratlan helyeken fekszik hasra, ezt a testhelyzetet dokumentálja, majd teszi közzé az interneten.

A plankingelés szándékoltan természetellenes, tudatos tevékenység. Provokatív, leginkább értelmetlensége miatt az. Meghökkenti azt, aki találkozik vele: a képbe bekerül valami oda nem illő elem: egy izmait megfeszített embert látunk vízszintesen, arccal a föld felé.

A figura tevékenysége egyszerre céltalan és eltökélt.  A szokatlan helyzeten kívül semmi mást nem demonstrál. Aktivitása az oda nem illésében merül ki: ott és úgy van, ahol és ahogy nem szokás lenni. Aktívan passzív, szándékosan, demonstratívan nem tesz semmit. Földön fekszik, de nem elesett; merev, de nem hulla. Vagy két pont között feszül, de minek?

A planking felfogható ontológiai metaforaként is: kezdj a léttel valamit!

Szűcs képein már megszokhattuk a vizuális sokkolást: a magában való létező mint a képek tárgya, a „Ding an sich” mindig, újra meg újra. Most egy sorozat plankingelőkről, hogy így, ily módon is fel lehet tenni a kérdést: mi végre?

Szűcs képei egytől egyig melankolikusak, nosztalgiával átitatott képi világukra pontosan illenek Földényi F. László szavai: „A jövő a melankolikus számára nem a lehetőségek megvalósulását jelenti, hanem a valóságos dolgok elmúlásának lehetőségét: a jövő a múlandóságra vonatkozik, azaz nem jövő, hanem egy, semmilyen idővel ki nem fejezhető eljövendő múlt.”[i]

H. J.



[i] Földényi F. László, Melankólia. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1992. p. 269