Minyó Szert Károly

Új fénymunkák

2009.11.10. - 2010.12.04.

 

 

Ezek a képek, amiket itt látunk - ebben az utolsó fél évben készültek -  tulajdonképpen szívhez szólóak. Én is használt anyagból dolgozom, koszos, karcos, eldobott vagy talált képekből és mintegy ilyen béna kacsa „rá vagyok utalva” mások tálentumára, de nagyon kedvelem a karcos képeket. Eleve valami olyasmit mondanak a hibáról, ami szembemegy azzal amit a legtöbb ember a művészet sajátjának tart, mégpedig a szépséggel, atökéletességgel! Ezek a képek a tökéletlenségükben hordozzák azt, amivel megteremtik a hiányt. Ezek a képek csendesek, életlenek, kézzel készítettek, tehát nagyon érzékelhető rajtuk az ami ennek az egész műfajnak a kiemelkedő mozzanata. Hiába mentem én is a Margithíd (sziget-bejáró) lábához (ugyan)azt az alagutat lefotózni, egészen más dolgok jöttek elő, ő (M Sz K) "elrontja" azért, hogy a látható mögé nézzen.

 

Tulajdonképpen ez az ősi fényírás szembe megy a fotográfiával, ami úgytûnik Minyót különösebben nem érdekli! Szembe megy a festészettel, nem érdekli! Eléggé "kifestette magát" a németalföldi piktúrában a mester, és abban, a tökéletes kis ecsetkezelésben, ahol a pigmentet gyönyörűen fölviszi; abban is szembe megy ezzel, és most megmutatja a homályt, az életlent, az "elcseszett" képet, amit az emberek többnyire kidobnak.

 

Sz K M egy kézműves, alkimista, piktor, egy "néma" ember, vagy egy mechanikus tulajdonképpen. Idehoz nekünk egy bringát, felvág vele; leírja pl. hogy, a gép 70 éves, megpödri (a kerekét), és most be is hangositotta, szóval elképesztő dolgokat csinál. Tulajdonképpen ő egy ősfényképész, ő Niepce, Daguerre, Talbot rokona, kollegája.

 

Tulajdonképpen teremti a figyelmet, mégpedig úgy teremti a figyelmet Sz K M, hogy egy üres teret hoz létre, egy fajta eseménytelenséget, a becketti semmit, semmi nem történik, nem is kell jónak lenni, megteremti az üres teret ahol elkezdődik a diskurzus: "Mi is van emögött a kép mögött? Azok figurák? Miért vannak elszakadva?" Olyan mintha a Vezuv hamuja alol ásták volna ki. Jön, témákat keres (nagyon egyszerű témákat keres) : ember, szék, asztal, fény-árnyék, rács, kanál. Klasszikus Cezanne-i alkat, bámészkodik, panaszkodik, homályos, életlen képeket készít. Textúra, fénypászmákat vezet, ezüstbromidot kever, kikavar, pamacsol; ez nem is festő, ez nem is fotós. Tulajdonképpen te mi is vagy?

 

Valami elfogott amikor jöttem a lépcsőházban, és láttam ezeket a koszló falakat, és azt mondtam magamban: jajj, ezt kérem ne fessék ki! Ennél tökéletesebb előhangot ehhez a szimfóniához, amit itt a mester a rendelkezésünkre bocsátott, nem is lehetne találni!

 

Ezért ezt a kiállitást, a "hiba ünnepének" tartom, a tökéletlenség tökéletességének, annak ami engem is izgat, amit szeretek a műben, amit velünk megosztott SZ K M.

 

-- Forgács Péter --