Csurka Eszter

Homage

2008.04.22. - 2008.05.23.

 

 

Csurka Eszter kiállítása tulajdonképpen egy kísérlet a képzőművészet és az idegtudományok határterületén, ami ki másnak jutott volna eszébe, mint az örökké kísérletező Csurka Eszternek. Korábbi eredeti ötletei közül is több (pl. a mozgásban ábrázolás) a természettudományok, a percepciós folyamatok pszichofiziológiai értelmezéséből indult ki, és a most kiállított izgalmas kísérletet - ami az agykutató szemszögéből is érdekes -  szintén az agyműködés misztériuma motiválta. A tény, hogy legjobb művészeinket magukkal ragadják az agy titkai, egy neurobiológust nem lep meg. Hiszen az agy nem csupán az anyag evolúciójának csúcsa, legkomplexebb terméke, de még ráadásul gyönyörű is, különösen ha valaki mikroszkópon keresztül nézegeti az idegsejtek bonyolult nyúlványrendszerét és azok hálózatait. A mostani kiállítás azonban nem az agy szépségével, hanem működésének sajátosságaival foglalkozik.

 

Babits Mihály írja (Tudomány és művészet, részlet):

“Tudományt és művészetet nem lehet egyszerre definiálni, mert nagy dolgok: nincs definíció, mely őket kimerítené. Íme azonban egyik oldaluk: ők a világról való Tudatunk legkincsesebb gyűjtőkamarái; a művészet az érzetek és érzések, a tudomány a belőlük leülepedett fogalmak drága gyűjteménye. Az élet friss szőlejéből pompás bort sajtolunk és hasznos ecetet: azokat hordjuk e végérhetetlen, homályos pincékbe.”

 

Csurka Eszter most ennek a folyamatnak a megfordításával próbálkozik, a tudomány homályos, végeláthatatlan pincéjéből hozza napvilágra az agy féltekéiről elraktározott ismereteink borát, s bár az nem alakul vissza szőlőszemekké, mégis szembesíthető érzeteinkkel, érzéseinkkel e különleges rajzos kaland által.

 

Ez az érdekes kísérlet, de nevezhetjük játéknak is, arról szól, hogy a logikusan, analitikusan gondolkodó domináns bal agyféltekénk háttérbe szorításával hogyan lehetne az egyébként alárendelt jobb félteke egyedi képességeit jobban felszínre hozni a rajzolás során. Az ötlet Betty Edwards, Drawing on the Right Side of the Brain c. kötetén alapszik (magyar fordításban Jobb agyféltekés rajzolás címen jelent meg). A klasszikus Sperry-féle kísérletek szerint a bal félteke verbális, szimbólumokrendszerekben, koncepciókban gondolkodik, míg a jobb agyfél inkább az érzelmek, intuíciók központja, kiválóan dolgozza fel a vizuális információt, remekül érzékeli a teret. Roger Sperry Nobel díjas agykutató ezeket a konklúziókat a 60-as években vonta le olyan epilepsziás betegek tanulmányozása során, akiknél át kellett vágni a két féltekét összekötő pályarendszert (a corpus callosumot), hogy a rohamokat megakadályozzák. Ismert tény azonban, hogy normális egyedekben mindkét hemiszféra részt vesz valamilyen szinten minden funkcióban, hiszen ha a rendkívül hatékony összeköttetések épek, akkor az egyik agyfélben megjelenő aktivitás a másodperc töredéke alatt átterjed a másikra, majd onnan módosítva vissza. Így bármennyire is lateralizált egy funkció az elsődleges kezdeményezés fázisában, a működés kivitelezésében már mindkét félteke résztvesz, és ez így van jól. Kell a logika, az analitikus gondolkodás, a szimbólumok, de ezek mit sem érnek, ha nem társulnak hozzájuk érzelmek, intuiciók, és vice versa. Hogy egy feladat megoldását mégis melyik félteke kezdeményezi vagy dominálja, meghatározza személyes karakterünk, beállítódásunk, azaz hogy melyik féltekénket motiválja jobban a feladat. De különböző trükkökkel ezt manipulálni is lehet, ha például valamilyen módon megakadályozzuk, hogy az egyébként domináns balfélteke bekapcsolódjon a feladatmegoldásba. Ezzel próbálkozott Betty Edwards is, például a fejjel lefelé álló alak vagy arc lerajzoltatásával. Ilyenkor a rajzolandó figura nem ismerhető fel, így nincs módja a bal féltekének arra, hogy az adott tárgynak a bal féltekében tárolt, már gyermekkorban kialakult szimbolikus reprezentációjához hasonlítsa a reprodukciót. Ugyanezt érhetjük el akkor is, ha rajzolás közben csak a lerajzolandó tárgyat, képet nézzük, de saját rajzunkat nem, így kikapcsoljuk a vizuális visszacsatolást. Hiába van előttünk az objektum, amit rajzolunk, és bal féltekénkben annak szimbolikus reprezentációja, a reprodukciót nem látjuk, nincs folyamatos komparálás az ideához, így a bal félteke nem tud beleszólni a folyamatba. Aztán néhány percnyi folyamatos próbálkozás és frusztráció után fel is adja, ráhagyja az egészet a jobb féltekére. Ez utóbbi stratégiát választotta Csurka Eszter, és készítette el ismert festmények reprodukcióit, anélkül, hogy a saját rajzára egyetlen pillantást is vetett volna. Elmondása szerint egyfajta felszabadultság-érzés kerítette hatalmába rajzolás közben, ami egész hangulatára, alkotókedvére kisugárzott. Ez lenne elnyomott jobb agyféltekénk eddig rejtve maradt funkciója? Lehetséges, hogy az örömszerzés, kielégültségérzés gátja éppen a bal féltekei dominancia? A racionális, logikus gondolkodás, a frusztráló hasonlítgatás a szimbolikus reprezentációkhoz, a verbálisan megfogalmazható, de holisztikusan át nem élhető ideákhoz?

 

A jobb félteke intenzívebb bevonása agyi funkcióinkba nem csak örömérzetet, megelégedettséget hoz, hanem intuicióinkért, kreatív gondolatainkért is felelős. Az intuíció, ihlet, sőt a fantázia pedig nemcsak a művész "eszköze", hanem a tudományé is, erről szinte minden kiemelkedő tudós vall.  A neves kémikus, Pauling szerint: "A fantázia egyszerűen az egyik munkaeszközünk. Fantázia nélkül a tudós nem talál ki semmi újat. A tudományos felfedezés lényege, hogy az ember ugyanazt nézi, amit mindenki lát, és észrevesz valamit, amit eddig nem látott meg senki. Ehhez sok fantázia kell."  A fizikus Heisenberg írja: “az elszigetelt tények egységes képpé rendezésekor nagyobb hasznát vesszük megérzéseinknek, mint a gondolkodásnak." A Nobel-díjas biológus Jacob így fogalmaz: "... a lélekben, a belső dialógusban szüntelen kavargó számtalan feltételezés, megközelítés, kombináció, asszociáció közepette olykor egy-egy fénysugár töri meg a homályt. Hirtelen vakító fény világítja meg a tájat, rettenetes, ezer napnál erősebb. Az első megrázkódtatás után kemény küzdelem kezdődik a gondolkodás berögzöttségeivel."  Jacob nem is sejtette, hogy két féltekéjének kűzdelméről beszél. A vakító fénysugár a jobb féltekéből érkező intuició, a holisztikus kreatív gondolkodás ritka gyümölcse, amit aztán a balfélteke, amint észbe kap, elkezd tesztelgetni szimbolumrendszerével, verbalizálja, rendszerbe erőszakolja, és ha nem stimmel bele, vagy nem vigyáz a tudós, az eredeti gondolat el is vetélhet.

 

A rajzolás tehát, különösen a mai kiállításon megismert változata, mobilizálva egyedi jobbféltekés képességeinket, a tudományos és művészi kreativitást egyaránt növeli, és mindemellett még öröm- és kielégültség-érzésünket is fokozza.

 

Babits írja: “Művészet és tudomány a legmagasabb foka a Tudatnak, amely az Élet testén nőtt; mint csápja vajon? vagy parazitája? eszköze? vagy célja?”

 

Ezzel az izgalmas filozófiai kérdéssel kívánok mindenkinek különleges élményt, jó szórakozást ehhez az elgondolkodtató kiállításhoz, Eszternek pedig szívből gratulálok.

 

Budapest, 2008. április 22.

 

                                                           Dr. Freund Tamás