Ádám Zoltán

Festmények és metszetek

2008.11.11. - 2008.12.07.

 

 

„Minden foglalkoztat, ami eddig a háttérbe szorult. Az esetlegesség, a véletlen, az aleatória fogalma. A zeneiség és a kép ritmusa. A hibák bárgyúsága. A képek szerkezetének érzelmi megmozdítása. A munkafolyamat metamorfózisa. A tematikai bizonytalanságok. A szabadság érzetének előhívása. A lehangoló melankólia.” Ezt írja Ádám Zoltán egyik friss vallomásában, némiképp fordulatot jelentő önelemzésében. Akik Ádám Zoltán művészetét már-már beskatulyázottnak vélték, most láthatják, hogy mennyire ellenáll a beskatulyázásnak. Meglátta, megérezte a megállapodottság veszélyét, és elérkezettnek látta az időt, hogy változtasson.

 

A néhány mondatos fenti vallomás igencsak árulkodó, már-már önleleplező. Közvetetten azt sugallja, mintha Ádámban valamiféle szabadságvágy támadt volna fel. És hát a szabadságvágy mindig a szabadság hiányának ellenében jelentkezik. A művész néha önmaga teremti meg a korlátait, néha mások húzzák köré, különféle elvárásaikkal, igényeikkel. Az alkotó helyzete a mai világban ennél fogva roppant összetett, hiszen nem könnyű megőriznie egyéni szuverenitását, gondolati függetlenségét. Hát még az anyagit. Ha valakit bizonyos mérvadó szakmai körök elfogadnak, annak mindig ott lebeg a feje felett annak a tudata, hogy a róla kialakult képen nem szabad változtatni, mert egy merész lépéssel sokat kockáztatna, elfordulnának tőle a tisztelői. De az is nyilvánvaló, hogy az ilyen állapot egy idő után tűrhetetlenné válik, az alkotó meg próbál újjászületni, belső lázadást szít önmaga behatároltsága ellen. Hogy ez a lázadás miből áll, hogyan nyilvánul meg? Leginkább úgy, hogy felmerül a megszokottságtól, a kitaposott úttól való elhajlás akarata.

 

Utóbb Ádám Zoltánnál is valami ilyesmi történt. Mert mi is jutott eszünkbe leginkább nevének hallatán, művészetének említésekor? Roma portréi, tibeti tájképei és sámánjai. Ez volt nekünk Ádám Zoltán az utóbbi öt-hat évben. Ha nem tudnánk eleve, ki festette az itt látható képeket, nem is sejtenénk, hogy ez ő lehet. Az természetesen első pillantásra szemrevételezhető, hogy a művek szerzője olyasvalaki, aki már talán mindent tud a festészetről, nincsenek számára megoldhatatlan feladatok. Ám a képek ikonográfiájának és tartalmi vonzatainak vizsgálatakor gyorsan elbizonytalanodnánk annak megállapítása tekintetében, hogy esetleg Ádám Zoltán lenne az alkotójuk. A kötött formai és tartalmi entitások a múltba vesztek. Felváltotta őket a szabadságvágy által vezérelt viszonylagos kötetlenség, a külső elvárások alóli felszabadultság, a játékosság, valamint az esetlegesség fokozott szerepvállalása. Továbbá, a tágabb értelemben vett költői szabadság, amely a kiszámíthatóság ellenében a véletlent részesíti előnyben, a pillanatnyi inspirációt érvényesíti. Vagyis a tematikai bizonytalanságot, ahogyan Zoltán mondja. Most tehát egy sokkal oldottabb Ádám Zoltán áll előttünk. Az oldottságban pedig ott lakozik a lelki nyugalom. Annak az érzete, hogy az ember önmagának dolgozik önnön elégedettségéért, boldogságáért, egyszersmind önmagát építi.

 

Vajon melyik az a világ, amelyik Ádámot ezúttal megragadta? Mondhatnám, az elbizonytalanodott élet, a szétesés, az agónia egyre kifejezettebb jelenléte. Az emberi környezet ziláltsága, a pusztulás, az entrópia erősödő folyamata. Régebbi festményeinek határozottabb kontúrjai egyszeriben összeporladnak, és a parányi részecskéire hulló anyagiság látványában élő és élettelen, felismerhető és felismerhetetlen egymásba omlik. Ádám figuralizmusa ennek értelmében fokozatosan áthatol az enformel stilisztikai jegyeire jellemző amorf alaktalanságba. Abba a fátyolos hangulatba, melyet átsző a melankólia, az elmúlás költészete. A lehangoló szubjektív élményt a művész kiterjeszti a földi civilizáció tágabb horizontjára, mély aggodalma az emberi kultúra egészét célozza.

 

Ádám Zoltán megújult, kicsit újjászületett. A folytonos újjászületések iránti tehetség pedig különösen becses emberi erény. Ha ismét és ismét újjá tudunk születni, ez által a világ is újjá teremti magát, visszamutatva törzsökös, szűzi eredetére.

 

Szombathy Bálint

 

Elhangzott Ádám Zoltán önálló tárlatának megnyitóján, K Petrys Ház, Budapest, 2008. november 11.